Ismerős a vicc, amikor a farkas és a róka elhatározzák, hogy megverik a nyuszit? Eldöntik, hogy ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért. Így is történik, jön a nyuszika, sapka nincs a fején, ezért elverik. Másnap megint elhatározzák, hogy elverik. Most cigit kérnek tőle, ha filtereset ad, akkor azért, ha filter nélkülit, akkor meg azért. A nyuszinál van mindkétféle cigarettából erre azt mondja a róka: - Te. Ezen már megint nincs sapka!
Nem kérdés, hogy valami jelentéktelen, legtöbbször ismeretlen ok miatt kerül rapportra az ember. Nekem nem kell tudnom, hogy most pont miért áll a bál. Nagy valószínűséggel nem is fogom megtudni. Olvasok a szobámban, amikor hallom, hogy kiabálva hív, menjek oda hozzá azonnal. Kimegyek. Az előszobában vár és számon kér rajtam valamit. Nem emlékszem, hogy mit. Valószínűleg nem is értem, hogy az adott dolog miért okoz ekkora problémát neki.
Alapvetően jó gyerek vagyok. Hazaérek az iskolából és rendbe rakom az egész házat, ha van mosatlan elmosogatok, elindítom a mosógépet, megetetem a kutyát, megtanulok, mire anyám hazaér. Hétvégén kivasalok, kiboxolom a cipőket, megvarrom a ruhákat. Nem kell, hanem szeretem csinálni. Szeretek segíteni az anyámnak. Ilyenkor örül a szeme is és büszke rám. Amúgy meg nem sok vizet zavarok. Ha otthon van apám a szobámban olvasok, így alig észrevehető, hogy létezem, és hibát sem vétek a megismerhetetlen szabályok ellen. Anyám nagyon félt, jobban szereti, ha a barátaim jönnek hozzám. Ilyenkor a szobámban beszélgetünk, játszunk.
Állok a jó két fejjel magasabb apám előtt, lehajtott fejjel. Tizenkét éves vagyok. Arra gondolok, hogy ha pofon vág, amivel inkább fenyeget, mint megteszi, akkor a tenyere megnyomja az arcomat. Nem fájdalmas, de megalázó.
Felnézek a hideg kék szemébe. Nem tettem még ilyet. Zavarodottan néz vissza rám. Ezen meglepődöm. Azt hittem, hogy sokkal határozottabb. Nem az. Emelve tartom a tekintetemet. Kérdez valamit, amire nem válaszolok, mert úgysem tudom, hogy mi a helyes válasz. Hirtelen ötlettől vezérelve, a pofont lélekben már úgyis átélve ezt mondom neki:
- Üss meg!
A keze elindul, aztán megáll, arcán döbbenet. Megfordul és otthagy. Legyőztem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.